„Golf pálya a szivárvény alatt”.pdf
Nagymamám tanítónő volt Iklandon. A forradalom után visszakaptuk a kommunizmus alatt elkobzott földjeinket. 1999-ben, a megbocsátás gesztusaként, megismételtem nagymamám 61 évvel korábbi mozdulatát. Jelenleg „guerrilla golfot” gyakorlok a marossárpataki (Dumbrăvioara) legelőn, de szándékom egy hivatalos klub alapítása Icland Golf Club néven.
A projekt kritikusan vizsgálja a peremterületek újraértelmezését, a falu szélén lévő legelőt – mint maradék közterületet – hierofániává (a szent megjelenésévé) alakítva a golf performatív gesztusa által. Mircea Eliade látomásában a szent a hétköznapi anyagiságban nyilvánul meg; itt a golfütés válik azzá az aktussá, amely a nélkülözés területét a lehetőségek terévé értelmezi át.
A horizont nem fal, hanem interfész. Abban a pillanatban, amikor a labda elhagyja az ütőt, a társadalmi sors gravitációja megszűnik létezni. A szivárvány és a hold nem csupán égitestek, hanem a korlátok áthágására irányuló kollektív vágy végpontjai. Ebben a mozdulatban találkozik a sár és az ezüst: a fehér golflabda átszeli a szélsőséges bizonytalanság és a legmagasabb elegancia szimbólumai közötti társadalmi szakadékot, kritikusan kérdőre vonva a kortárs román társadalom hierarchiáit.
Nem a labda repül – hanem mi magunk lépünk át egy láthatatlan küszöböt, integrálva a mozgóképet és az ütés hangját, mint a transzcendencia bizonyítékát. A játék válik az egyetlen nyelvvé, amelyben az ellentétek nem kizárják, hanem kiegészítik egymást, költői perspektívát kínálva a szabadságról.
„Mert, hogy egyszer s mindenkorra kimondjuk, az ember csak ott játszik, ahol a szó teljes értelmében ember, és csak ott egészen ember, ahol játszik. Ez az állítás, amely ebben a pillanatban talán paradoxonnak tűnik, nagy és mély értelmet nyer majd, ha eljutunk oda, hogy alkalmazzuk az ízlés kettős kényszerére és a művészet komolyságára; ígérem önöknek, ez fogja megtámasztani az esztétikai művészet egész építményét, s az élet még nehezebb művészetét.” (Friedrich Schiller: Levelek az ember esztétikai neveléséről)
Azon a napon, amikor a két kislány és a kisfiú odajött az autóhoz (ahogy a videón látható), nem akartam golfozni; ehelyett kimentem a Maroshoz Marosszentgyörgyre, a víz mellé, hogy lelassuljak és kapcsolódjak a természethez. A táj képe feloldódott bennem a langyos őszi szélben. Készítettem néhány harmonikus tónus- és formakompozíciót is. Majdnem tökéletes volt. Aztán elindultam Sárpatak felé; régóta nem jártam a legelőn, a „golfpályán”. Titokban reméltem, hogy találkozom fiatal barátaimmal; már egy ideje nem láttam őket. El is jöttek; már messziről láttam őket. Nagyon boldogok voltunk.
Ekkor döbbentem rá, hogy a tökéletes forma a szeretet. Minden más csak halvány reflexió. Beleértve a művészetet is. Ez az én művészetem.
Megjegyzés: Tegnap, hosszú idő után, ismét kimentem a sárpataki golfpályára, és újra szembesültem a dolgok sötét oldalával – amiről a pályázat írása közben elfeledkeztem. Hiába vittem nekik édességet és adtam ütőket a játékhoz, csak pénzt akartak. Időközben Deniszát árvaházba küldték, Norbi pedig, akivel szintén volt egy konfliktusom, börtönben van. A valóság a helyszínen gyakran brutális. A gesztus költészetén túl folyamatosan ütközöm a túlélés falába: ellopott labdákba, apró hazugságokba és a szűnni nem akaró kéregetésbe. Ezekben a pillanatokban a szeretet tökéletes formája megreped a társadalmi valóság nyomása alatt. Ez a bizonytalanság és belső konfliktus szerves része a projektnek: a folyamatos erőfeszítés, hogy a csalódások ellenére se adjuk fel a „másikat”.
PROJEKTTERV
A kiállításon két nagyméretű, nagyfelbontású, keretezett színes fotót mutatnék be (100×140 cm). Emellett szerepelne egy fotó édesanyámról a templom előtt, amely 9×12 cm-es síkfilmre készült, és 50×60 cm-es analóg barit papírra nagyított kópiaként jelenne meg. Kiállítanám az eredeti, 1938-as fotót (13×20 cm) is, annak egy nagyobb méretű reprodukciójával együtt.
Továbbá bemutatnék több kisebb, 40×50 cm-es keretezett képet – amennyit a kiállítótér lehetővé tesz. Szeretném beemelni a gyerekek által készített rajzokat is, valamint egy nagyképernyős televíziót a rövidfilm vetítéséhez. A művészi hitvallást (artist statement) közvetlenül a falra kasírozva szeretném elhelyezni. Amennyiben megvalósítható, egy mini golfpályát is telepítenék a kiállítótérbe. A projekt mondanivalójának ereje mellett multimediális szempontból is jelentős (fénykép, rajz, videó, installáció). Megjelenik egy nagy időív is (1938–1999–2026), így láthatóvá válik a fotótechnika fejlődése is: az analóg síkfilmes felvétel, a nagyfelbontású digitális kép, illetve a jó minőségű mobilfotográfia.